2015-ben a Facebooknak és videóinak sikerült ezt elérniük azt, amit még egyetlen közösségi oldalnak sem: megelőzte a YouTude videók nézettségét. Lehet ezért született meg az elhatározás a híres játékgyártó cégben, a LEGO Duploban is, hogy a tévés kampány helyét tavaly Facebook videós kampány váltotta fel. És hogy megérte-e nekik a csere? Az ebben az esettanulmányban kiderül.
A LEGO építőjátékok már generációk óta segítik megépíteni a gyerekek fantáziája által szült dolgokat világszerte. A magánkézben lévő dán cég a Duplo termékcsaládot azért alkotta meg, hogy a fiatalabb gyermekek is gondtalanul játszhassanak.
A cég a Napisan Facebook sikersztoriján felbuzdulva elkezdett kutatni, hogy hogyan is helyettesíthetné a tévés reklámokat egy olyan csatornával, amivel ugyanúgy elérheti az édesanyákat, vagyis a potenciális vásárlókat.
A LEGO Duplo az első negyedévben gyerek tévécsatornákon hirdetett, ahogy eddig tette. Ugyanakkor a piackutatásból kiderült, hogy az anyukák egyre többször kikapcsolják a tévét és a Facebookon töltik az idejüket helyette. Ez adta a LEGO-nak a tökéletes alkalmat arra, hogy teszteljék a Facebookot, mint egy tömegeket megközelíthető platformot.
„Tesztelni akartuk, hogyan is működik a Facebook, mint tömegeket mozgató csatorna, ami értékesítést generálhat egész évben. Levontuk a következtetéseket és úgy döntöttünk, hogy változtatunk a marketing stratégiánkon.” - Camillo Mazzola, marketing igazgató.
A cég kezdetnek 4 videót töltött fel a közösségi oldalra, amivel az "Olyan sok módon lehet játszani" tévés kampányt akarták népszerűsíteni. A Carat és iProspect ügynökségekkel közösen a cég tervezett egy hónapos kampányt, amellyel a 25-44 év közötti nőket célozták meg. Ezek után ismét célzott hirdetést készítettek azokra az anyukákra, akik megnézték a videókat, ezzel ösztönözve arra, hogy iratkozzanak fel hírlevelükre.
A kampány hatalmas sikereket hozott: az eddigi tévés hirdetések költségvetésének feléből 4,4 millió nőt értek el és a megtérülés is a duplájára növekedett. A kampány sikerét növeli továbbá, hogy ezek után megkapták a LEGO EMEA Marketing Innovációs Díjat is.